Nagysajó
Bíró János történelmi oldala
Nagysajó Története
Nagysajó (GrossSchogen, Şieu), az erdélyi Mezőség északkeleti
szögletében, a Székelyföld szomszédságában található település,
hajdanán a történelmi Magyarország határának utolsó magyar
tartománya volt.
BeszterceNaszód megyében található és mint községközpont,
hozzá tartozik Paszmos, Sajósolymos és Árdán. Nagysajó községhez
tartozó faluk történelmét megfigyelve, arra a következtetésre
jutunk hogy Nagysajó a magyar állam keletkezésekor, nem létezett
mint falu, ezen a helyen a XI. század végén csak várkastély,
kolostor és kápolna állott, amelyeket a Kacsis magar nemzettség
épitetett Szent László királyunk idejében 1070-1080-as években,
amikor a magyar honfoglaló nép kezdett letelepedni Nagyajón.
Kacsis nemzettség cimere
A várkastély, Nagysajó déli részén, a hegyen állott, a maigazdasági épűletek és az erdő közötti helyen, és birtoka elterjedt az Iskola épűletéig.
1215-ben Kacsis nembeli Kacsis Simon tulajdonába kerűl a
Nagysajói birtok. 1228-ban II.Endre magyar király elvette tőle a
birtokot és a Tomaj nemzettségbeli Dénes tárnokmesternek, a
későbbi nádornak adta, ezektől örökölték majd a Losonczi Bánfiak
ősei.
Nagysajó már a XII.-ik században központi település lesz, mivel
történelmi adatok vannak, a megalakúló magyar állam határán
levő megfigyelővárakról, amelyek a XI. században épűltek Nagysajó
község határában: Árdány vára, Szászpéntek vára (Paszmos mellett),
Solymos vára (Kerekdomb határrész). Nagysajó magyarságát az
akkori várnépek alkották, tehát a magyarok a XI.-ik század végén
foglaták el ezt a területet, a románok csak a XV. században kezdtek
betelepedni Moldovából, Nagysajó községhez tartozó favakba,
Nagysajóra csak a XVII. század elején, mivel a magyar népesség
nagyon megfogyatkozott a XVI. században a török uralom és Basta
hadjáratai alatt. A betelepedett románok csak Nagysajó nyugati
részén levő, dombos, legrosszabb területén telepedhettek le, csak
ezen a helyen volt megengedve a magyar nemességtől. Nagysajón
ma is a magyarság a kastélyok mellett, a hegyen a két kastély
között, vagyis a mai iskola épűlete és az Apafi kastély között és a falu központjában laknak.
1241-ben a tatárjárás ideje alatt, Nagysajón a megfogyatkozott
magyarság már nem bizonyult elegendőnek, hogy a váruradalom
egész területét, főként pedig a magyar település számára amúgy is
alkalmatlan erdős vidékeket benépesítse,a magyar állam kénytelen
volt szászokat betelepiteni Nagysajóra.
1319-ben Károly király mint öröklött birtokot adta vissza e
nb. Mihály fia Simon ispánnak, de még ez évben Simon
unokatestvérének: Farkas fia Tamásnak mint a hőtlen Sárpataki
Ipoch fia András elkobzott birtokát adományozta, majd 1323-ban
Szécsényi Tamás erdélyi vajdát megerősítette birtokában.
Irásos adatok emlitik a régi lutheránus templom helyén levő
katolikus templomot 1332-ben, de ez a temlom sokkal korábban
épűlhetett és a XIX. század végéid még állott. Egykori védőfalából
semmi sem maradt, csak a dombperem vonala mutatja, hol állt
egykor. A középkori kisebb templom helyébe épűl a mai templom,
1900–1902-ben, kazettás mennyezettel.Mint az alaprajzon is
látható, az egykori védőfalak nem csak a temlomot védték, számos
épületet is magába foglaltak, a középkori temető a templom körűl
volt.
1332-ben papja Péter, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint
fél fertó és 1 sektin ezüstöt fizet, 1333-ban 22 régi banálist,
1334-ben 8 garast, majd ismét 7 kuntin ezüstöt, 1355-ben fél fertó
ezüstöt. 1526-1550 között a papja Krisztóf plébános volt.
Lutheránus templom
A XIV. század végén, 1370-1380 között kerűl Nagysajó a Bánffy
család, Losonczi ág, tulajdonába. Adatok vannak több Nagysajón
született grófról: Bánffy András of Losoncz 1458, Bánffy Dénes
1474, BánnfyFruzsina of Losoncz 1470, Bánffy Gáspár 1484, Bánffy
Imre of Losoncz 1454, Bánffy János of Losoncz 1440, Bánffy János
1472, Bánffy Katalin 1486, Bánffy Mihály of Losoncz 1430, Bánffy
Mihály 1468, Bánffy Péter of Losoncz 1456, Bánffy Petrona 1482,
Bánffy Zsofia of Losoncz 1460, Bánffy Anna of Losoncz 1490,
Bánffy István of Losoncz 1396, Bánffy László 1398.
Tomaj nembeli Losonczy Bánffy család az 1370-1525 között birtokolt
a Nagysajó területét. Felszaporitotta a falu magyarságát, magával
hozván magyar szolganépet. A Kacsis nemzet által épitett várkastély
alapjaira amely a Nagysajó déli részén, amely a mai Gostat épűletek
irányában, az erdő alatt állott, mai gyümölcsöskert helyén,
kb. 1370-1380 körűl, vedőépűletekkel körűlvett kastélyt épitenek.
Ez a kastély XVI. század végén az Apafi család tulajdonába kerűl,
majd a XVIII.század elején a Kemény család tulajdonába.
Jelenleg a kastélynak nyoma sem maradt, 1857-ben leégett és a
megmaradt falakat lebontották a falubeliek. A kastélytól
alagútrendszer vezetett a szemben levő kiemelkedő domborzati
formára, amely Nagysajó keleti részén, a "kápolna" elnevezésű
határrész és a hegy alatt az akkori paszmosi Losonczy Bánffy
várkastélyhoz, a mai Teleki kastély helyére vezetett.
1443-ban Nagysajót már mint Nagsayo, 1453-ban Sayo, Alsosayo
néven találkozunk vele.
1460-ból adatok vannak Nagysajói magyar családokról: Csáki,
Zoltán, Kis és Rád családokról.
1473-ban a nagysajói uradalom Doboka vármegye tartozékai:
Sajó, Barla, Serleng, Simontelke, Várhely, Radla, Olmos, Budag,
Ardán, Fris, Felsı-Sebes, Alsó-Sebes, Gezsenfı; 1502: Alsó-Sajó, Barla, Serlen,
Várhely, Radla, Olmos, Oláh-Budak, Ardán, Fris, két Sebes,
Gezsenfı.
1525-1558 között a törökök uralták Nagysajót, a Losonczy Bánffy
család elmenekűlt, a kastélyukat a törökök foglaták el, a falu
elnéptelnedik. A falu északkeleti részén van egy várdomb, egy
bizonyos “Kerekdomb” nevű határrész, ahol a XI-XII századi
várkastély állott. A török uralom alatt, 1525 körűl a törökök
használták még a vár pincéjét, mint bórpince. Szájhagyomány
szerint, a pince olyan nagy volt, hogy szekerekkel be lehetett menni.
Magyar idő alatt, 1940-1944-es években, egy szász lakós felfedezte,
szántás közben, beleakadt a pincéből kiinduló kéménybe. Ez az
eset után az akkori magyar közigazgatásnak szándékában állt
felkutatni a helyet. Leástak a kerekdomb közepén, elérték a pince
felső falait, betörték a falat, de olyan erős gázszag jött ki hogy
kénytelenek voltak rögtön leföldelni. Úgy határoztak hogy egy
kéményt épitenek és ezen kiszellőztetik a pincét, de eljött a háború
és a kutatások elmaradtak.
1558-ban a Nagysajói uradalom a Fejedelmi Kamara kezekésébe
kerűl, igy vagy a fejedelem birtokolta, vagy bizalmasainak
adományozta. Igy volt Nagysajó birtokosa Hagymási Krisztóf, Petki
János, Kékedi Zsigmond, és özvegye Barkócy Anna.
1583-ban Winbotcy István tulajdonába kerűl a Nagysajói birtok,
1588-ban Báthori Zsigmond fejedelem tulajdona lesz, aki 1588-1602
között volt erdély fejedelme, ez az idő alatt Nagysajó nyugati részén,
a hegyen, a régi kastélyhoz közel, földszintes fejedelmi palotát
épitetett a mai Iskola helyén.
gróf Báthory Zsigmond
1596-ban Báthory Zsigmond serege eggyütt harcol Apafi Miklós
seregével Gyergyóújfaluban, a Gál András által vezetett székelyek
felkelése ellen. Báthory Zsigmond, Apafi Miklósnak ajándékozza
a Nagysajói fefedelmi birtok egyik részét, ahol a régi Kacsis majd a
Bánffy kastély állott, a mai Gostat épűletek és az erdő között. Apafi Miklós udvarházat épitetett ezen a helyen, a Losonczy Bánffy
várkastély épűleteit is befoglalva.
A kastélyt védőépűletek fogták körűl, ezek a védőépületek még a
Losonczy Bánffyak idejéből 1370-1380-ból maradtak meg, emiatt
az épűlet hasonlitott a Paszmosi Teleki kastélyra, csak sokkal
nagyobb volt. A védőépűletek emeletesek voltak, szögleteiben
vedőbástyák emelkedtek ki. Minden védőbástyának körűldeszkázott
folyosója volt. A kastélyba vezető bejárati kapu vaspántokkal vert
deszkázatból volt, rajta egy kisebb kapuval. A kapu felett
L.K.A.M.A., ami grófi Lorántffy Kata nagyasszony és gróf Apafi
Miklós Apanagyfalva kezdőbetűi. A kapun belűl balra volt a
tömlöc, jobbra egy lépcső, amelyen fel lehetett jutni a bejárati
kapu fölötti szoba folyosójára. Az emeleti folyósó, diszes oszlopokkal
körűljárta a haromszögletű, U alakban levő belső udvart, innen
lehetett bejutni a vedőépűlet felső szobáiba. A védőépűletben volt
a tömlöc, a katonák ebedlőháza és szálláshelye, a kastély
szolganépeinek szobái, konyhokák, fűtőház, éléskamrák. A belső
udvart az U alakban épitett védőépületek, majd a kastély vagyis
a palotának nevezett épűlet zárja körűl..
A kastély egész épűlete alatt két hatalmas pince volt, bolthajtásos.
A kastély földszinti szobáiba egy nyitott kőoszlopos folyósóról lehet
bejutni. A bejárati ajtó felett az Apafi cimer, amely egy
oroszlánképet ábrázol amint egy kigyót rág. Az oroszlán farkánál
1676-os évszám és fölötte egy szöveg:
PRAESENS QUI LAUDAS, ABSENS QUI RODIS AMICUM
ISTA SIT AETERNUM IANUA CLAUZA TIBI
Ennek forditása:
Megrágatik, mivel ő is rág. Előtted, aki a barátot jelenlétében
dicséred és távollétében megrágalmazod, ez az ajtó legyen örökké
zárva.
A kastély alsó részében öt hatalmas szoba volt, az ötödik szobából
egy ajtó vezetett egy folyosóra, ahonnan fel lehetett jutni a kastély
felső emeletére. A kastély ablakai ónból készűltek, festett
üvegkarikás fiókokkal. Az emeleten három szoba volt, az ebédlő,
a háló és a nagyasszony szobája. A szobákból ki lehetett menni egy
nyitott folyósóra, amelynek párkányzata kőből volt, rajta 8
faragott kőoszloppal, amelyek a kastély tornyának fedelét
tartották. A toronybhoz egy bolthajtásos kapun keresztűl lehetett
feljutni, itt volt egy harang, körös körűl deszkázott folyósó.
A torony veresre festett, gombozott, vitorla a tetejében.
A kastély mellett még volt egy épűlet, amelyet kis palotának
neveztek, de a leirás szerint nem használták, ez az épűlet lehetőleg
még a régi Losonczy Bánfiak kastélyából maradt.
A kastély épűletének háta mögött: gyümölcsöskert, mosóház, malom,
filegória oszlopos és zsendelyes fedéllel, istálló a lovaknak tornáca
14 oszlopból, egy rend istálló az ökröknek és egy rend a pecérek
lovainak, lovasház és más épületek.
A kastély 1857-ben leégett, a falubeliek lebontották és elhordták.
“A leírt épület Apafi Miklós († 1600) címeréről ítélve XVI. századi
lehetett. A falra festett oroszlánkép és a dátumos felirat a XVII.
század második feléből való. Az épületet az összeírás idején, amint
azt, az ezüstneműre vésett nevek bizonyítják, az Apafiak
birtokolták. A leltár szövegében említett meghalt nagyasszony
Lorántffy Kata, Apafi István felesége volt." Az 1681. május 21-én
kelt leltár eredetije: Akad Lt. Mikó–Rédey levéltár, dobozolt anyag
Apafi Miklós neje Orbay Margit, két gyerekük volt, Ferencz
(útód nélkűl) és György (1588-1635). Apafi György feleségűl vette
a nagysajói Petki család leányát Petki Borbálát, 11 gyerekük
született. Gyerekei közűl a nagysajói udvarházat Apafi István
örökölte.
Lorántffy Kata, Lorántffy Zsuzsanna féltestvére volt aki Rákoczy
György erdélyi fejedelem neje. Rokonságban lévén, 1635-ben
Rákoczi György fejedelem, Lorántffy Katának ajándekozta a
Nagysajói fejedelmi kastélyt amelyet Báthori Zsigmond épitetett
és ennek birtokát. Lorántffy Kata Nagysajóra költözött,
megismerkedett a szomszédos kastélyban lakó Apafi György fiával,
Apafi Istvánnal akihez feleségűl ment. 1646-ban, mivel Rákoczi
György és neje Lorántffy Zsuzsanna, nem voltak beleegyezve ebbe
a házasságkötésbe, elkobozták az ajádékozott nagysajói fejedelmi
kastélyt (Iskola épűletét) Lorántffy Katától és férjétől Apafi
Istvántól, akik visszaköltöztek az Apafi kastélyba amely a mai
Gostat épűletek és az erdő között állott, a fejedelmi kastélyhoz
elég közel. Lorántffy Kata 1660-ban egy ónkannát adományozott
a nagysajói református egyháznak, akkor még udvari papság volt,
saját udvarában. Az adományozott ónkannát napjainkban is
használják a nagysajóiak, immár 350 éve, minden újvacsora
kiosztása alkalmával.
Apafi István, elvált első nejétől Lórántffy Katától és a
magyargyerőmonostori Kemény Petronellát vette feleségűl.
Apafi Györgynek és nejének Petki Borbálának, másik gyerekük
Apafi Mihály volt (1632-1690), 1632-ben ajándékoztak a Nagysajói
református egyháznak egy aranyozott ezüstből készűlt újvacsorai
kelyhet is, 1632-es évszámot vésték bele Apafi Mihály születési
dátumjával. A kelyhet Apafi Mihály szülei adományozták, bele is
vésették nevük kezdőbetüit, G.A.P.B., György Apafi és Petki Borbála.
A kehely napjainkban is a Nagysajói Református Egyház
tulajdonában van, 378 éve, fontos bizonyitéka annak hogy a
magyar református egyház már 1632 előtt létezett, ezek szerint a
falu magyarságának ittlétét is bizonyitja.
I.Apafi Mihály fejedelemmé választásakor, 1662-ben Nagysajó
fejedelmi kastélya és ennek birtoka is tulajdonába kerűlt. Apafi
Mihály felesége Bornemissza Anna volt.
1681-ben Loránttfy Kata halálakor, az Apafi kastélyt leltározták,
a leirás szerint a Kastély kertjében egy fatemplom állott, ez volt
az első református templom Nagysajón. A következőképpen van
leirva:
"E mellett az kert mellett egy kis templom is, fából csinált,
zsendelyes,tapaszos, padlásának való deszka is gyalulva és
összeenyvezve benne vagyon."
Lorántffy Kata grófnő a Nagysajói kápolnában van eltemetve.
A mai Nagysajói kastély helyén, amelyben jelenleg Iskola működik,
a XI. században, egyes források szerint Kacsis nemzet által épitett
kolostor állott, Szent László királyunk idejében, 1070-1080-as
években, utána várkastély, amelynek romjai egy 1521-ből
fentmaradt rajzon láthatók.
Később ezen a helyen, fejedelmi kastélyt épitetett, mint már
emlitettük Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, 1588-1602 között
épitette. Megtartotta saját birtokában haláláig 1613-ig. 1613-1629
között Bethlen Gábor fefedelem tulajdona, 1630-1648 között
I. Rákoczy György, majd 1660-ig II. Rákoczy György fejedelemé.
1660-ban Kemény János fejedelem tulajdonába kerűl, aki
vadászkastélyként használta, 1662-1690 között Apafi I. Mihály
fejedelem. 1711-ben a Rákoczi Ferenc fejedelem tulajdona, majd
1740-ben Mária Terézia tulajdona 1780-ig. A kastély mellett
mély kútak voltak épitve, a megbüntetett jobbágyokat a főúrak
kegeyetlenűl, élve bedobatták és itt lelték halálukat.
A XVIII. század végén a kastélyra gróf Keményiek emeletet
épitenek, miután ez a család kihal férfi ágon, a kastély épűletét
csak mint vadászkastély használják a magyar nemesi családok,
vadászni járnak ki Nagysajóra, minden nemesnek megvolt a saját
szobája. 1920-ban államositották és jelenleg teljesen felújitva áll,
iskola működik benne, az alábbi képeken látható.
Fejedelmi kastély épülete
A Kemény család a mai református templommal szemben levő
kastélyban (néptanács) és a kihalt Apafy család kastélyában
(Gostat felett) lakott.
Kemény család kastélya
Apafi és Kemény nemesi családok, a XVI és XVII. században,
számos magyar telepest hoztak be Nagysajóra, ezek újból
fellenditették a falu magyarságát. Foglalkozásuk összefügg több
mai magyar család vezetéknevével: Kertész, Csizmadia, Szűcs,
Szabó, Kádár, Fazekas, Kovács,Szakács.
gróf Kemény János erdélyi fejedelem
Kemény János fejedelemnek a mai néptanács helyén volt egy
üdülőháza, igy kerűlt Nagysajóra a Kemény grófi család. 1711-ben
miután az Apafi család kihalt, az Apafi kastélyt is örökölték, mivel
miután 1681-ben Apafi István neje gróf Lorántffy Kata meghalt,
Kemény Petronellát vette feleségűl Apafi István. Kemény Simon
volt Kemény János fejedelem fia és Kemény II. János az unokája,
akinek neje Teleki Anna. Kemény II. Jánosnak 4 gyereke volt,
ezekből Kemény Miklós tulajdonába kerűltek a Nagysajói kastélyok
(Apafy kastély és a mai néptanács) és birtokuk. Kemény Miklós
feleségűl vette, czegei gróf Wass Krisztinát és Nagysajón laknak.
Két gyerekük született: Kemény Sámuel és Kemény Krisztina.
Kemény Krisztina 1743-ban született és gróf Bethlen Pálhoz
(1735-1795) ment férhez, de miután férje meghalt, visszaköltözött
Nagysajóra a családi kastélyba és 1811-ben hunyt el, nagysajó
kápolnájában van eltemetve.
Kemény Sámuel 1739-ben született, 1769-ben feleségűl vette
Bethlen Zsuzsannát (1754-1797), három gyereke született Kemény
Sámuel akinek nem maradt útódja (tanácsos volt), Kemény Katalin
aki 1808-ban férhez ment József Kuun de Osdola grófhoz és
Kemény II. Miklós aki 1813-ban feleségűl vette Teleki Polixena
grófnót, 1839 december 14-én hunyt el, temetve nagysajói
kápolnában.
gróf Kemény Sámuel
Grófi Apafi család idejében épitett fatemplom, amely a kastélyuk
kertjében állott, a mai nagysajói Kertész Eszter háza közelében,
nagyon megrongálódott. 1750 körűl, báró Kemény Miklós új
fatemplomot épitetett telkére az Árdány patak keleti részén, a mai
Vasboros nevezetű nagysajói lakós telke helyén, mellette mesteri és
papi lakással. Ez a templom nagyon kevés ideig állott, mivel nagyon
elszaporodott a magyarság, már nem fértek a templomban, így hát
megkérték Kemény Sámuel gróf úrat (Kemény Miklós és Wass
Krisztina fiát), hogy nagyobb templomot építtessen.
A hívek kérésére, Isten dicsőségére es az Anyaszentegyház örömére
1783-ban Gróf Keményi Sámuel református templomot építtetett
Nagysajón. A barokk stílusú, művészettörténetileg különösen
értékes beltérrel rendelkező templom téglából és folyami kőből
épült. Gyönyörű faragott padok találhatók benne és a szószéket
kőből készítették.
Református templom
Sajnálatos módon a kegyszerek, melyeket gróf Keményi Sámuel
ajándékozott az egyháznak, mind elvesztek 1848-ban. A papi és a
mesteri lakás először az Árdán patak mellett volt, ahol egykor a
vízáradat beöntött és ekkor a már a deli oldalon díszűlő gyönyörű
templom mellé költöztették át a papi és a tanítói lakást.
Református parókia
A papi és a mesteri telket özv. Kemény Mikosné ajándékozta,
a papi kőház épületet elősegítette gróf Kemény Sámuel tanácsos
1812-ben. Az orgonát a templomban is ugyancsak egy Kemény gróf
szereltette be 1886-ban.
Nagysajói református egyház papjai voltak: 1615-1638 Demeter
Gáspár, 1679-1696: Zilahi István, Kemény Jánosné udvai papja.
1696: Csapai András predicator, 1759: Angyalosi Balázs, 1777-1784:
Fancsó József, 1785-1790: Horváth Sámuel, 1794: Benedek József,
1807-1856: Szabó András, 1857-1864: Werws Márton, 1865-1868:
Horváth Sándor, 1868-1875: Szász János (helyben elhunyt, a sirkő
megvan a Nagysajói temetőben), 1875-1915: Tőkés József elhunyt
helyben (ismeretlen sirba a templom bejárátánál temetve),
1916-1918: Tőkés Gyula elhunyt helyben, 1919-1923: Kovács Ferencz,
1923-1928: Adorján Antal (Tacsra távozott), 1928-1950: Dózsa
Dániel, 1950-1951: Pap Andor és Sillai István (besztercei és sófalvi
lelkészek), 1951-1995 Rápó Béla (templomban istentiszteletet
tartva elhunyt Anyák napján). 1995-1996: Vajda Dániel tacsi
lelkész, 1996-1999: Szabó Csilla, 2000-2007: Sallai Márton,
2007-től Kenderesi István jelenlegi lelkésze a nagysajói református
egyháznak.
A gróf Kemények több évszázadon át birtokolták Nagysajó területét.
A legérdemesebb birtokosa Kemény Sámuel volt, aki idejének legnagyobb részét Nagysajón töltötte. Királyi kamarás volt
(penzügyi miniszter), többször megtette az útat Nagysajóról Bécsbe,
6 lovas hintóval.
Kemény Sámuel szülei, gróf Kemény Miklós és neje gróf Wass
Krisztina (Kemény Miklósné), testvére Kemény Krisztina, és fia
Kemény II. Miklós Nagysajón vannak eltemetve, a kápolnában.
Levéltári adat: Wass Krisztina: „szemérmesebb asszonyt, s akinek
a világi hiábavalóságok s új módik úgy ne kelljenek, mint annak az
asszonynak, ritkán látni; szép és szelíd természetű, tiszta erkölcsű
leány” (Rettegi 350, 400). *1726. VI. 13. †1802. VI. 13. Élt 76 évet.
Temetve Nagysajón (Doboka vm.), férje mellé. VI. 15. Ref. (Krizbai
Dezs? Elek halotti beszéde cegei gr. Wass Krisztina
magyargyerőmonostori br. Kemény Miklósné felett. 1802. IX.
12. Kvár 1805. 8o. 55 old.; ENMLt, Jósika cs hitblt, fasc. 39., p. 103;
Szilágyi Ferenc halotti beszéde cegei gr. Wass Krisztina felett.
1802. IX. 12. Kvár 1805. 8o. 52 old.)
Halotti címere az ajtoni református templomban található.
– Kemény Miklós: *1723. IX. 4. †1775. IV. 19. Temetve Nagysajó,
1775. VII. 16. Kemény Zsigmond erd. kir. táblai ülnök és bethleni
gr. Bethlen Ágnes fia. A marosvásárhelyi, majd a kolozsvári ref.
kollégiumban tanult, de tanulmányait a pestis miatt megszakította.
Szülei elvesztése után Kemény Sámuel gondoskodott róla
(Krizbai Dezs? Elek: i. m.; Lukács Simon halotti beszéde
magyargyerőmonostori báró Kemény Miklós felett. Nagysajó,
1725. VII. 16. Szeben 1778. 4o. 26 lev. KvProtTeolKvt) Krisztina207
(bethleni gr. ifj. Bethlen Lászlóné, majd magyargyerőmonostori
br. Kemény Miklósné).
Graf Miklos Kemeny de Magyar-Gyero- Monostor Died 14 September 1839 Nagysajo, Kom.Doboka
Married 8 August 1813 Graefin Polyxena Teleki de Szek, daughter
of Graf Domokos Teleki de Szek and Graefin Susanna Kendeffy de
Malomviz Born 17 February 1798 Neumarkt Died 18 January
1873 Klausenburg.
A XIX. század közepén, több csapás érte Nagysajót. 1848-ban a
forradalom idején a patronusokat kifosztották, Szabó András
református lelkészt a szász és a román szabadcsapatok vasra verve
elhúrcolták, az egyházközségi és egyházmegyei iratokat
megsemmisitették. Az 1857-ik évi tűzvész a falu nagy részét
elpusztitotta, beleértve a templomot, a tornyot, a harangokat, a
parokiát és a mesteri házat. Az újjáépités közegyházi segitséggel
történt.
Nagysajón van egy ősrégi nemesi temetkezési hely, ide vannak
temetve a Kemény család tagjai is. A falutól keleti irányban van
a “Kápolna” nevű határrész. Kiemelkedő felszini forma, melynek
tetején egykor kápolna állott. A kápolnából folyosó vezetett a
félkőr alakba épitett sirkamrákhoz. Egy idegen betörés alkalmával
a kápolna leégett, s hogy a sirkamrákhoz ne lehessen hozzáférni,
a bejáratot elfedték, veszély múltával a földelés úgy maradt,
1839-ben lehettett az utolsó temetés, gróf Kemény II. Miklós volt
eltemetve. Egy régebbi főnemesi család utolsó sarjának, egy
bizonyos Igor nevü leszármazottnak halálakor kerűlt volna sor
a temetkezési hely felnyitására, csakhogy minden igyekezet csődöt
mondott. A temetést vegzőknek nem volt más megoldásuk, mint az
egykori kápolna mögött levő kúp szerű halomba helyezni Igor
koporsóját. Szájhagyomány szerint az 1930-as években felnyitották
a temetkezési helyet, s igy több személy számára vált láthatová a
félkőr alakban megépitett sirkamrák sora. Bizonyosan Kemény
Sámuel is Nagysajón van eltemetve, állitását bizonyithassa az is
hogy senki nem tudja a temetkezési helyet, források szerint Kemény
Sámuel egy kis erdélyi faluban alussza örök álmát, adatok vannak
hogy szűlei és testvére Kemény Krisztina Nagysajón vannak
eltemetve (1743-15.03.1811 Nagysajó).
Nagysajói kápolna helye
A fejedelmi báró és gróf Kemény család egyenes ága férfi részen
kihalt, a négy utolsó leány utód, szép örökségben tudva, hogy egy
mellékágra fog a birtok átszállni, a római katolikus vallású gróf
Klebelsberg személyére. Az ősök adománya, amelyből a papot és az
egyházat fenntartották, telekkönyvileg biztosítva volt, mégis
bekövetkezett, hogy a katolikus utódok kezdték megtagadni az
adományozást. Gróf Klebersberg Zenko, 1885 február havában
5 hívet magához vett és kijelentette hogy át akarnak térni a
katolikus vallásra. A reformátusok, tudtára adták, hogy nem
akarnak a katolikus vallásra áttérni, így a grófnak nem sikerült
eltéríteni a híveket.
A kastély, (a mai néptanács épülete), a nagysajói Kemény családi
ág kihalása után, Bánffy gróf család tulajdonában kerűlt, melynek
utolsó tulajdonosa Bánffy Endre, az 1940-es években egy
kártyajátékon elvesztette a kastély tulajdonát. 1944-ben a
kastélyban működik a magyar parancsnokság, háború idején, majd
1944-től néptanács épülete.
Báró Bánffy Endre kastélya
1914-ben bekövetkezik a világháború, sok szenvedés jut a hadba
vonúlt katonáknak, sok nyomorúság és fájdalom az itthon maradt
családtagoknak. Hadban elestek: Szakács József és Décsei János.
Súlyosan megsebesűlt Szakács Samu. Ebben az évben beütött a
spanyol nátha járványos betegség és nagyon sok magyar családtagot
elvitt az élők sorából. Horváth József és neje Horváth Klára
egyszerre feküdtek a ravatalon, két kis árvát hagyván maguk után
Józsefet és Júliskát, akiket Kovács Katalin nevelt fel. Igy ragadta
ki a halál Tőkés Gyula lelkipásztort is.
1926-ban a nagysajóiak műkedvelő társasága előadta a "Sárga
csikó" szindarabot Marosvásárhelyen. Az első dijat nyerték, ami
által szép összeget kaptak és ebből a pénzből új haranglábat
csináltattak.
1911-1944 között Nagysajón fúvózenekar működött, tagjai voltak:
id. Décsei János I.szárnykürtös, Kovács András II.szárnykürtös,
Szabó Mihály I. klarinétos, Hunyadi János II. klarinétos, Szakács
Samu fuvolás, Szabó Márton I. baritonus, Décsei János II. baritonus,
Kovács János cufonista, Décsei János és Szabó András trombitások,
Décsei Samu nagydobos, Décsei István kisdobos, Iván János
cintányéros. A zenekar karnagya egy német származásu őrmester,
Ambach Antal volt. A fúvózenekar hangszerei elvesztek a II.
világháború idején, menekülés előtt a hangszereket a templomba
helyezték el az orgona körűl, ezeket nemcsak mások, hanem a
helybeliek is elsajátitották. A haború áldozata lett egy jó állapotban
levő harmonium is, a templom orgonája is megrongálódott és
többéven át nem volt használható.
Nagysajói vasútállomás és viztorony 1943-ban
Magyar seregek bevonúlása Beszterce-Naszód megyébe 1940-ben
1940 és 1944 Észak Erdély visszacsatolásakor Magyarországhoz,
Nagysajón keresztűl két évi kemény munkával a magyar kormány
vasútvonalat építetett Szeretfalva és Déda között, amely
összekötötte Székelyföldet az ország többi részével, a következő
felvételekben lehet megtekinteni a munkálatok elvégzéséről és a
vasútvonal felavatásáról készűlt filmeket.
1944-ben újabb megpróbáltatás, a magyar parancsnokság
elmenekitette a nagysajói magyar lakósokat. A nagysajóiak Dózsa
Dániel lelkipásztorral az élen elmenekűltek három lélek kivételével.
Egy nagyobb csoport kb.60-an Dunántúlra menekűltek Zala megyébe,
Zalaszentlászló és Gyülevész falukba vasúti vagonokkal.
Mások szekerekkel a Szilágyságig, mások pedig Dézsig menekűltek.
1945 júniusában a menekűltek, Dózsa Dániel lelkész úrral
visszatértek szűlőföldjükre, azonban nem meleg otthonra, hanem
üres lakásra találtak. A házak ablakai, ajtói mind hiányoztak.
Nagy megpróbáltatásokban részesűltek a nagysajói magyarok,
marxinista csoportok, bandák garázdálkodtak és azokat a
magyarokat akik visszatértek az iskola udvarára terelték és a
vissahozott holmik legnagyobb részét elzsákmányolták, az állatokat
majdnem mind elvették. Többeket elhúrcoltak és börtönbe zártak.
Ezeknek a marxinista bandák vezérei a megszálló román csendörök
voltak, s igy fegyveresekkel szembeszállni nem lehetett. Még a
helybéli román pap is azt prédikálta hogy a magyaroknak még vizet
sem adjanak. A nehézség megszűnt, mikor az orosz hadsereg
parancsnokságot állitott és minden kegyetlenséget megállitottak.
A második világháború hősi halottai voltak: Papp Lajos, Iván
László, Nagy Gábor, Kovács János és Szakács János.