Nagysajó Története

 

 

 

 

Nagysajó (GrossSchogen, Şieu), az erdélyi Mezőség északkeleti 

szögletében, a Székelyföld szomszédságában található település, 

hajdanán a történelmi Magyarország határának utolsó magyar 

tartománya volt. 

BeszterceNaszód megyében található és mint községközpont,

hozzá tartozik Paszmos, Sajósolymos és Árdán.  Nagysajó községhez

 tartozó faluk történelmét megfigyelve, arra a következtetésre 

jutunk hogy Nagysajó a magyar állam keletkezésekor, nem létezett 

mint falu, ezen a helyen a XI. század végén csak várkastély, 

kolostor és kápolna állott, amelyeket a Kacsis magar nemzettség

 épitetett Szent László királyunk idejében 1070-1080-as években, 

amikor a magyar honfoglaló nép kezdett letelepedni Nagyajón.

 

Kacsis nemzettség cimere

  A várkastély, Nagysajó déli részén, a hegyen állott, a maigazdasági épűletek és az erdő közötti helyen, és birtoka elterjedt az Iskola épűletéig.  

1215-ben Kacsis nembeli Kacsis Simon tulajdonába kerűl a 

Nagysajói birtok. 1228-ban II.Endre magyar király elvette tőle a 

birtokot és a Tomaj nemzettségbeli Dénes tárnokmesternek, a 

későbbi nádornak adta, ezektől örökölték majd a Losonczi Bánfiak

 ősei.  

Nagysajó már a XII.-ik században központi település lesz, mivel 

történelmi adatok vannak, a megalakúló magyar állam határán 

levő megfigyelővárakról, amelyek a XI. században épűltek Nagysajó

 község határában: Árdány vára, Szászpéntek vára (Paszmos mellett),

 Solymos vára (Kerekdomb határrész). Nagysajó magyarságát az 

akkori várnépek alkották, tehát a magyarok a XI.-ik század végén 

foglaták el ezt a területet, a románok csak a XV. században kezdtek

 betelepedni Moldovából, Nagysajó községhez tartozó favakba, 

Nagysajóra csak a XVII. század elején, mivel a magyar népesség 

nagyon megfogyatkozott a XVI. században a török uralom és Basta

 hadjáratai alatt. A betelepedett románok csak Nagysajó nyugati 

részén levő, dombos, legrosszabb területén telepedhettek le, csak 

ezen a helyen volt megengedve a magyar nemességtől. Nagysajón 

ma is a magyarság a kastélyok mellett, a hegyen a két kastély 

között, vagyis a mai iskola épűlete és az Apafi kastély között  és a falu központjában laknak. 

1241-ben a tatárjárás ideje alatt, Nagysajón a megfogyatkozott 

magyarság már nem bizonyult elegendőnek, hogy a váruradalom 

egész területét, főként pedig a magyar település számára amúgy is 

alkalmatlan erdős vidékeket benépesítse,a  magyar állam kénytelen 

volt szászokat betelepiteni Nagysajóra.

  1319-ben Károly király mint öröklött birtokot adta vissza e 

nb. Mihály fia Simon ispánnak, de még ez évben Simon 

unokatestvérének: Farkas fia Tamásnak mint a hőtlen Sárpataki 

Ipoch fia András elkobzott birtokát adományozta, majd 1323-ban 

Szécsényi Tamás erdélyi vajdát megerősítette birtokában. 

Irásos adatok emlitik a régi lutheránus templom helyén levő 

katolikus templomot 1332-ben, de ez a temlom sokkal korábban 

épűlhetett és a XIX. század végéid még állott. Egykori védőfalából 

semmi sem maradt, csak a dombperem vonala mutatja, hol állt 

egykor. A középkori kisebb templom helyébe épűl a mai templom, 

1900–1902-ben, kazettás mennyezettel.Mint az alaprajzon is 

látható, az egykori védőfalak nem csak a temlomot védték, számos 

épületet is magába foglaltak, a középkori temető a templom körűl

 volt. 

1332-ben papja Péter, ebben az évben a pápai tizedjegyzék szerint 

fél fertó és 1 sektin ezüstöt fizet, 1333-ban 22 régi banálist, 

1334-ben 8 garast, majd ismét 7 kuntin ezüstöt, 1355-ben fél fertó 

ezüstöt. 1526-1550 között a papja Krisztóf plébános volt.

 

Lutheránus templom

 

A XIV. század végén, 1370-1380 között kerűl Nagysajó a Bánffy 

család, Losonczi ág, tulajdonába. Adatok vannak több Nagysajón 

született grófról: Bánffy András of Losoncz 1458, Bánffy Dénes 

1474, BánnfyFruzsina of Losoncz 1470, Bánffy Gáspár 1484, Bánffy

 Imre of Losoncz 1454, Bánffy János of Losoncz 1440, Bánffy János 

1472, Bánffy Katalin 1486, Bánffy Mihály of Losoncz 1430, Bánffy

 Mihály 1468, Bánffy Péter of Losoncz 1456, Bánffy Petrona 1482,

 Bánffy Zsofia of Losoncz 1460, Bánffy Anna of Losoncz 1490, 

Bánffy István of Losoncz 1396, Bánffy László 1398.

Tomaj nembeli Losonczy Bánffy család az 1370-1525 között birtokolt

a Nagysajó területét. Felszaporitotta a falu magyarságát, magával 

hozván magyar szolganépet. A Kacsis nemzet által épitett várkastély 

alapjaira amely a Nagysajó déli részén, amely a mai Gostat épűletek 

irányában, az erdő alatt állott, mai gyümölcsöskert helyén, 

kb. 1370-1380 körűl, vedőépűletekkel körűlvett kastélyt épitenek. 

Ez a kastély XVI. század végén az Apafi család tulajdonába kerűl, 

majd a XVIII.század elején a Kemény család tulajdonába. 

Jelenleg a kastélynak nyoma sem maradt, 1857-ben leégett és a 

megmaradt falakat lebontották a falubeliek. A kastélytól 

alagútrendszer vezetett a szemben levő kiemelkedő domborzati 

formára, amely Nagysajó keleti részén, a "kápolna" elnevezésű 

határrész és a hegy alatt az akkori paszmosi Losonczy Bánffy 

várkastélyhoz, a mai Teleki kastély helyére vezetett. 

1443-ban Nagysajót már mint Nagsayo, 1453-ban Sayo, Alsosayo 

néven találkozunk vele.

1460-ból adatok vannak Nagysajói magyar családokról: Csáki, 

Zoltán, Kis és Rád családokról. 
1473-ban a nagysajói uradalom Doboka vármegye tartozékai: 

Sajó, Barla, Serleng, Simontelke, Várhely, Radla, Olmos, Budag, 

Ardán, Fris, Felsı-Sebes, Alsó-Sebes, Gezsenfı; 1502: Alsó-Sajó, Barla, Serlen, 

Várhely, Radla, Olmos, Oláh-Budak, Ardán, Fris, két Sebes, 

Gezsenfı.
  1525-1558 között a törökök uralták Nagysajót, a Losonczy Bánffy 

család elmenekűlt, a kastélyukat a törökök foglaták el, a falu 

elnéptelnedik. A falu északkeleti részén van egy várdomb, egy 

bizonyos “Kerekdomb” nevű határrész, ahol a XI-XII századi 

várkastély állott. A török uralom alatt, 1525 körűl a törökök 

használták még a vár pincéjét, mint bórpince. Szájhagyomány 

szerint, a pince olyan nagy volt, hogy szekerekkel be lehetett menni.

 Magyar idő alatt, 1940-1944-es években, egy szász lakós felfedezte,

 szántás közben, beleakadt a pincéből kiinduló kéménybe. Ez az 

eset után az akkori magyar közigazgatásnak szándékában állt 

felkutatni a helyet. Leástak a kerekdomb közepén, elérték a pince 

felső falait, betörték a falat, de olyan erős gázszag jött ki hogy

 kénytelenek voltak rögtön leföldelni. Úgy határoztak hogy egy 

kéményt épitenek és ezen kiszellőztetik a pincét,  de eljött a háború

 és a kutatások elmaradtak.

1558-ban a Nagysajói uradalom a Fejedelmi Kamara kezekésébe 

kerűl, igy vagy a fejedelem birtokolta, vagy bizalmasainak 

adományozta. Igy volt Nagysajó birtokosa Hagymási Krisztóf, Petki 

János, Kékedi Zsigmond, és özvegye Barkócy Anna.

1583-ban Winbotcy István tulajdonába kerűl a Nagysajói birtok,

 1588-ban Báthori Zsigmond fejedelem tulajdona lesz, aki 1588-1602 

között volt erdély fejedelme, ez az idő alatt Nagysajó nyugati részén, 

a hegyen, a régi kastélyhoz közel, földszintes fejedelmi palotát 

épitetett a mai Iskola helyén.

 

gróf Báthory Zsigmond

1596-ban Báthory Zsigmond serege eggyütt harcol Apafi Miklós 

seregével  Gyergyóújfaluban, a Gál András által vezetett székelyek

 felkelése ellen.  Báthory Zsigmond, Apafi Miklósnak ajándékozza 

a Nagysajói fefedelmi birtok egyik részét, ahol a régi Kacsis majd a 

Bánffy kastély állott, a mai Gostat épűletek és az erdő között. Apafi Miklós udvarházat épitetett ezen a helyen, a Losonczy Bánffy

 várkastély épűleteit is befoglalva. 

A kastélyt védőépűletek fogták körűl, ezek a védőépületek még a 

Losonczy Bánffyak idejéből 1370-1380-ból maradtak meg, emiatt

 az épűlet hasonlitott a Paszmosi Teleki kastélyra, csak sokkal 

nagyobb volt. A védőépűletek emeletesek voltak, szögleteiben 

vedőbástyák emelkedtek ki. Minden védőbástyának körűldeszkázott

 folyosója volt. A kastélyba vezető bejárati kapu vaspántokkal vert

 deszkázatból volt, rajta egy kisebb kapuval. A kapu felett

L.K.A.M.A., ami grófi Lorántffy Kata nagyasszony és gróf Apafi 

Miklós Apanagyfalva kezdőbetűi. A kapun belűl balra volt a 

tömlöc, jobbra egy lépcső, amelyen fel lehetett jutni a bejárati

 kapu fölötti szoba folyosójára. Az emeleti folyósó, diszes oszlopokkal

 körűljárta a haromszögletű, U alakban levő belső udvart, innen

 lehetett bejutni a vedőépűlet felső szobáiba. A védőépűletben volt 

a tömlöc, a katonák ebedlőháza és szálláshelye, a kastély 

szolganépeinek szobái, konyhokák, fűtőház, éléskamrák. A belső 

udvart az U  alakban épitett védőépületek, majd a kastély vagyis 

a palotának nevezett épűlet zárja körűl.. 

A kastély egész épűlete alatt két hatalmas pince volt, bolthajtásos. 

A kastély földszinti szobáiba egy nyitott kőoszlopos folyósóról lehet

 bejutni. A bejárati ajtó felett az Apafi cimer, amely egy 

oroszlánképet ábrázol amint egy kigyót rág. Az oroszlán farkánál 

1676-os évszám és fölötte egy szöveg: 

PRAESENS QUI LAUDAS, ABSENS QUI RODIS AMICUM 

ISTA SIT AETERNUM IANUA CLAUZA TIBI

Ennek forditása: 

Megrágatik, mivel ő is rág.  Előtted, aki a barátot jelenlétében 

dicséred és távollétében megrágalmazod, ez az ajtó legyen örökké 

zárva.

A kastély alsó részében öt hatalmas szoba volt, az ötödik szobából 

egy ajtó vezetett egy folyosóra, ahonnan fel lehetett jutni a kastély 

felső emeletére. A kastély ablakai ónból készűltek, festett 

üvegkarikás fiókokkal.  Az emeleten három szoba volt, az ebédlő,

a háló és a nagyasszony szobája. A szobákból ki lehetett menni egy 

nyitott folyósóra, amelynek párkányzata kőből volt, rajta 8 

faragott kőoszloppal, amelyek a kastély tornyának fedelét 

tartották. A toronybhoz egy bolthajtásos kapun keresztűl lehetett

 feljutni, itt volt egy harang, körös körűl deszkázott folyósó. 

A torony veresre festett, gombozott, vitorla a tetejében.

A kastély mellett még volt egy épűlet, amelyet kis palotának 

neveztek, de a leirás szerint nem használták, ez az épűlet lehetőleg

 még a régi Losonczy Bánfiak kastélyából maradt.

A kastély épűletének háta mögött: gyümölcsöskert, mosóház, malom, 

filegória oszlopos  és zsendelyes fedéllel, istálló a lovaknak tornáca 

14 oszlopból, egy rend istálló az ökröknek  és egy rend a pecérek 

lovainak, lovasház és más épületek.

A  kastély 1857-ben leégett, a falubeliek lebontották és elhordták. 

“A leírt épület Apafi Miklós († 1600) címeréről ítélve XVI. századi

 lehetett. A falra festett oroszlánkép és a dátumos felirat a XVII. 

század második feléből való. Az épületet az összeírás idején, amint 

azt, az ezüstneműre vésett nevek bizonyítják, az Apafiak

 birtokolták. A leltár szövegében említett meghalt nagyasszony 

Lorántffy Kata, Apafi István felesége volt."  Az 1681. május 21-én

 kelt leltár eredetije: Akad Lt. Mikó–Rédey levéltár, dobozolt anyag

Apafi Miklós neje Orbay Margit, két gyerekük volt, Ferencz

 (útód nélkűl) és György (1588-1635). Apafi György feleségűl vette 

a nagysajói Petki család leányát Petki Borbálát, 11 gyerekük 

született. Gyerekei közűl a nagysajói udvarházat Apafi István 

örökölte. 

Lorántffy Kata, Lorántffy Zsuzsanna féltestvére volt aki Rákoczy

 György erdélyi fejedelem neje. Rokonságban lévén, 1635-ben

 Rákoczi György fejedelem,  Lorántffy Katának ajándekozta a 

Nagysajói fejedelmi kastélyt amelyet Báthori Zsigmond épitetett

 és ennek birtokát. Lorántffy Kata Nagysajóra költözött, 

megismerkedett a szomszédos kastélyban lakó Apafi György fiával,

 Apafi Istvánnal akihez feleségűl ment. 1646-ban, mivel Rákoczi

 György és neje Lorántffy Zsuzsanna, nem voltak beleegyezve ebbe 

a házasságkötésbe, elkobozták az ajádékozott nagysajói fejedelmi 

kastélyt  (Iskola épűletét) Lorántffy Katától és férjétől Apafi 

Istvántól, akik visszaköltöztek az Apafi kastélyba amely a mai 

Gostat épűletek és az erdő között állott, a fejedelmi kastélyhoz

 elég közel. Lorántffy Kata 1660-ban egy ónkannát adományozott 

a nagysajói református egyháznak, akkor még udvari papság volt, 

saját udvarában. Az adományozott ónkannát napjainkban is 

használják a nagysajóiak, immár 350 éve, minden újvacsora 

kiosztása alkalmával.

Apafi István, elvált első nejétől Lórántffy Katától és a 

magyargyerőmonostori Kemény Petronellát vette feleségűl. 

Apafi Györgynek és nejének Petki Borbálának, másik gyerekük 

Apafi Mihály volt (1632-1690), 1632-ben ajándékoztak a Nagysajói 

református egyháznak egy aranyozott ezüstből készűlt újvacsorai 

kelyhet is, 1632-es évszámot vésték bele Apafi Mihály születési 

dátumjával. A kelyhet Apafi Mihály szülei adományozták, bele is 

vésették nevük kezdőbetüit, G.A.P.B., György Apafi és Petki Borbála.

 A kehely napjainkban is a Nagysajói Református Egyház 

tulajdonában van, 378 éve, fontos bizonyitéka annak hogy  a 

magyar református egyház már 1632 előtt létezett, ezek szerint a 

falu magyarságának  ittlétét is bizonyitja.

I.Apafi Mihály fejedelemmé választásakor, 1662-ben Nagysajó 

fejedelmi kastélya és ennek birtoka is tulajdonába kerűlt. Apafi 

Mihály felesége Bornemissza Anna volt.

1681-ben Loránttfy Kata halálakor, az Apafi kastélyt leltározták, 

a leirás szerint a Kastély kertjében egy fatemplom állott, ez volt 

az első református templom Nagysajón. A következőképpen van 

leirva: 

"E mellett az kert mellett egy kis templom is, fából csinált, 

zsendelyes,tapaszos, padlásának való deszka is gyalulva és 

összeenyvezve benne vagyon." 

Lorántffy Kata grófnő a Nagysajói kápolnában van eltemetve.

A  mai Nagysajói kastély helyén, amelyben jelenleg Iskola működik, 

a XI. században, egyes források szerint Kacsis nemzet által épitett 

kolostor állott, Szent László királyunk idejében, 1070-1080-as 

években, utána  várkastély, amelynek romjai egy 1521-ből 

fentmaradt rajzon láthatók.

Később  ezen a helyen, fejedelmi kastélyt épitetett, mint már 

emlitettük Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem, 1588-1602 között 

épitette. Megtartotta saját birtokában haláláig 1613-ig. 1613-1629 

között Bethlen Gábor fefedelem tulajdona, 1630-1648 között

 I. Rákoczy György, majd 1660-ig II. Rákoczy György fejedelemé. 

1660-ban Kemény János fejedelem tulajdonába kerűl, aki 

vadászkastélyként használta, 1662-1690 között Apafi I. Mihály 

fejedelem. 1711-ben a Rákoczi Ferenc fejedelem tulajdona, majd 

1740-ben Mária Terézia tulajdona 1780-ig.  A kastély mellett 

mély kútak voltak épitve, a megbüntetett jobbágyokat a főúrak

 kegeyetlenűl, élve bedobatták és itt lelték halálukat. 

A  XVIII. század végén a kastélyra gróf Keményiek emeletet 

épitenek, miután ez a család kihal férfi ágon, a kastély épűletét

 csak mint vadászkastély használják a magyar nemesi családok, 

vadászni járnak ki Nagysajóra, minden nemesnek megvolt a saját 

szobája. 1920-ban államositották és jelenleg teljesen felújitva áll, 

iskola működik benne, az alábbi képeken látható.

 

Fejedelmi kastély épülete

 A Kemény család a mai református templommal szemben levő 

kastélyban (néptanács) és a kihalt Apafy család kastélyában 

(Gostat felett) lakott.

 

Kemény család kastélya

Apafi és Kemény nemesi családok, a XVI és XVII. században, 

számos magyar telepest hoztak be Nagysajóra, ezek újból 

fellenditették a falu magyarságát. Foglalkozásuk összefügg több 

mai magyar család vezetéknevével: Kertész, Csizmadia, Szűcs, 

Szabó, Kádár, Fazekas, Kovács,Szakács. 

 

gróf Kemény János erdélyi fejedelem

 Kemény János fejedelemnek a mai néptanács helyén volt egy 

üdülőháza, igy kerűlt Nagysajóra a Kemény grófi család. 1711-ben 

miután az Apafi család kihalt, az Apafi kastélyt is örökölték, mivel

 miután 1681-ben Apafi István neje  gróf Lorántffy Kata meghalt,

 Kemény Petronellát vette feleségűl Apafi István.  Kemény Simon 

volt Kemény János fejedelem fia és Kemény II. János az unokája, 

akinek neje Teleki Anna. Kemény II. Jánosnak 4 gyereke volt, 

ezekből Kemény Miklós tulajdonába kerűltek a Nagysajói kastélyok

 (Apafy kastély és a mai néptanács) és birtokuk. Kemény Miklós 

feleségűl vette, czegei gróf Wass Krisztinát és Nagysajón laknak.  

Két gyerekük született: Kemény Sámuel és Kemény Krisztina.

Kemény Krisztina 1743-ban született és gróf Bethlen Pálhoz 

(1735-1795) ment férhez, de miután férje meghalt, visszaköltözött 

Nagysajóra a családi kastélyba és 1811-ben hunyt el, nagysajó 

kápolnájában van eltemetve. 

Kemény Sámuel 1739-ben született, 1769-ben feleségűl vette 

Bethlen Zsuzsannát (1754-1797), három gyereke született Kemény 

Sámuel akinek nem maradt útódja (tanácsos volt), Kemény Katalin

 aki 1808-ban férhez ment József Kuun de Osdola grófhoz és 

Kemény II. Miklós aki 1813-ban feleségűl vette Teleki Polixena 

grófnót,  1839 december 14-én hunyt el, temetve nagysajói

 kápolnában.

gróf Kemény Sámuel

Grófi Apafi család idejében épitett fatemplom, amely a kastélyuk 

kertjében állott, a mai nagysajói Kertész Eszter háza közelében, 

nagyon megrongálódott. 1750 körűl, báró Kemény Miklós új 

fatemplomot épitetett telkére az Árdány patak keleti részén, a mai 

Vasboros nevezetű nagysajói lakós telke helyén, mellette mesteri és

 papi lakással. Ez a templom nagyon kevés ideig állott, mivel nagyon 

elszaporodott a magyarság, már nem fértek a templomban, így hát 

megkérték Kemény Sámuel gróf úrat (Kemény Miklós és Wass 

Krisztina fiát), hogy nagyobb templomot építtessen. 

A hívek kérésére, Isten dicsőségére es az Anyaszentegyház örömére 

1783-ban Gróf Keményi Sámuel református templomot építtetett 

Nagysajón. A barokk stílusú, művészettörténetileg különösen 

értékes beltérrel rendelkező  templom téglából és folyami kőből 

épült. Gyönyörű faragott padok találhatók benne és a  szószéket 

kőből készítették. 

 

Református templom

 

Sajnálatos módon a kegyszerek, melyeket gróf Keményi Sámuel 

ajándékozott az egyháznak, mind elvesztek 1848-ban. A papi és a

 mesteri lakás először az Árdán patak mellett volt, ahol egykor a 

vízáradat beöntött és ekkor a már a deli oldalon díszűlő gyönyörű

 templom mellé költöztették át a papi és a tanítói lakást.

 

Református parókia 

A papi és a mesteri telket özv. Kemény Mikosné ajándékozta, 

a papi kőház épületet elősegítette gróf Kemény Sámuel tanácsos 

1812-ben. Az orgonát a templomban is ugyancsak egy Kemény gróf 

szereltette be 1886-ban.

Nagysajói református egyház papjai voltak: 1615-1638 Demeter 

Gáspár, 1679-1696: Zilahi István, Kemény Jánosné udvai papja.

1696: Csapai András predicator, 1759: Angyalosi Balázs, 1777-1784: 

Fancsó József, 1785-1790: Horváth Sámuel, 1794: Benedek József, 

1807-1856: Szabó András, 1857-1864: Werws Márton, 1865-1868: 

Horváth Sándor, 1868-1875: Szász János (helyben elhunyt, a sirkő 

megvan a Nagysajói temetőben), 1875-1915: Tőkés József elhunyt 

helyben (ismeretlen sirba a templom bejárátánál temetve), 

1916-1918: Tőkés Gyula elhunyt helyben, 1919-1923: Kovács Ferencz,

 1923-1928: Adorján Antal (Tacsra távozott), 1928-1950: Dózsa 

Dániel, 1950-1951: Pap Andor és Sillai István (besztercei és sófalvi

 lelkészek), 1951-1995 Rápó Béla (templomban istentiszteletet 

tartva elhunyt Anyák napján). 1995-1996: Vajda Dániel tacsi 

lelkész, 1996-1999: Szabó Csilla, 2000-2007: Sallai Márton, 

2007-től Kenderesi István jelenlegi lelkésze a nagysajói református

 egyháznak.

A gróf Kemények több évszázadon át birtokolták Nagysajó területét.

A legérdemesebb birtokosa Kemény Sámuel volt, aki idejének legnagyobb részét Nagysajón töltötte. Királyi kamarás volt 

(penzügyi miniszter), többször megtette az útat Nagysajóról Bécsbe, 

6 lovas hintóval.

Kemény Sámuel szülei, gróf Kemény Miklós és neje gróf Wass 

Krisztina (Kemény Miklósné), testvére Kemény Krisztina, és fia 

Kemény II. Miklós Nagysajón vannak eltemetve, a kápolnában.

Levéltári adat: Wass Krisztina: „szemérmesebb asszonyt, s akinek 

a világi hiábavalóságok s új módik úgy ne kelljenek, mint annak az

 asszonynak, ritkán látni; szép és szelíd természetű, tiszta erkölcsű 

leány” (Rettegi 350, 400). *1726. VI. 13. †1802. VI. 13. Élt 76 évet. 

Temetve Nagysajón (Doboka vm.), férje mellé. VI. 15. Ref. (Krizbai 

Dezs? Elek halotti beszéde cegei gr. Wass Krisztina 

magyargyerőmonostori br. Kemény Miklósné felett. 1802. IX. 

12. Kvár 1805. 8o. 55 old.; ENMLt, Jósika cs hitblt, fasc. 39., p. 103; 

Szilágyi Ferenc halotti beszéde cegei gr. Wass Krisztina felett. 

1802. IX. 12. Kvár 1805. 8o. 52 old.)
Halotti címere az ajtoni református templomban található. 
– Kemény Miklós: *1723. IX. 4. †1775. IV. 19. Temetve Nagysajó, 

1775. VII. 16. Kemény Zsigmond erd. kir. táblai ülnök és bethleni 

gr. Bethlen Ágnes fia. A marosvásárhelyi, majd a kolozsvári ref. 

kollégiumban tanult, de tanulmányait a pestis miatt megszakította.

 Szülei elvesztése után Kemény Sámuel gondoskodott róla 

(Krizbai Dezs? Elek: i. m.; Lukács Simon halotti beszéde 

magyargyerőmonostori báró Kemény Miklós felett. Nagysajó, 

1725. VII. 16. Szeben 1778. 4o. 26 lev. KvProtTeolKvt) Krisztina207 

(bethleni gr. ifj. Bethlen Lászlóné, majd magyargyerőmonostori 

br. Kemény Miklósné).
Graf Miklos Kemeny de Magyar-Gyero- Monostor Died 14 September 1839 Nagysajo, Kom.Doboka 
Married 8 August 1813 Graefin Polyxena Teleki de Szek, daughter 

of Graf Domokos Teleki de Szek and Graefin Susanna Kendeffy de 

Malomviz  Born 17 February 1798 Neumarkt Died 18 January 

1873 Klausenburg.

A XIX. század közepén, több csapás érte Nagysajót. 1848-ban a 

forradalom idején a patronusokat kifosztották, Szabó András 

református lelkészt a szász és a román szabadcsapatok vasra verve 

elhúrcolták, az egyházközségi és egyházmegyei iratokat 

megsemmisitették. Az 1857-ik évi tűzvész a falu nagy részét 

elpusztitotta, beleértve a templomot, a tornyot, a harangokat, a

 parokiát és a mesteri házat. Az újjáépités közegyházi segitséggel 

történt. 

Nagysajón van egy ősrégi nemesi temetkezési hely, ide vannak 

temetve a Kemény család tagjai is. A falutól keleti irányban van 

a “Kápolna” nevű határrész. Kiemelkedő felszini forma, melynek 

tetején egykor kápolna állott. A kápolnából folyosó vezetett a 

félkőr alakba épitett sirkamrákhoz. Egy idegen betörés alkalmával 

a kápolna leégett, s hogy a sirkamrákhoz ne lehessen hozzáférni, 

a bejáratot elfedték, veszély múltával a földelés úgy maradt, 

1839-ben lehettett az utolsó temetés, gróf Kemény II. Miklós volt 

eltemetve. Egy régebbi  főnemesi család utolsó sarjának, egy 

bizonyos Igor nevü leszármazottnak halálakor kerűlt volna sor 

a temetkezési hely felnyitására, csakhogy minden igyekezet csődöt

 mondott. A temetést vegzőknek nem volt más megoldásuk, mint az

 egykori kápolna mögött levő kúp szerű halomba helyezni Igor 

koporsóját. Szájhagyomány szerint az 1930-as években felnyitották 

a temetkezési helyet, s igy több személy számára vált láthatová a 

félkőr alakban megépitett sirkamrák sora. Bizonyosan Kemény 

Sámuel is Nagysajón van eltemetve, állitását bizonyithassa az is 

hogy senki nem tudja a temetkezési helyet, források szerint Kemény

 Sámuel egy kis erdélyi faluban alussza örök álmát, adatok vannak 

hogy szűlei és testvére Kemény Krisztina Nagysajón vannak 

eltemetve (1743-15.03.1811 Nagysajó).

 

Nagysajói kápolna helye

 
A fejedelmi báró és gróf Kemény család egyenes ága férfi részen 

kihalt, a négy utolsó leány utód, szép örökségben tudva, hogy egy 

mellékágra fog a birtok átszállni, a római katolikus vallású gróf 

Klebelsberg személyére. Az ősök adománya, amelyből a papot és az 

egyházat fenntartották, telekkönyvileg biztosítva volt, mégis 

bekövetkezett, hogy a katolikus utódok kezdték megtagadni az 

adományozást. Gróf Klebersberg Zenko, 1885 február havában 

5 hívet magához vett és kijelentette hogy át akarnak térni a

 katolikus vallásra. A reformátusok, tudtára adták, hogy nem 

akarnak a katolikus vallásra áttérni, így a grófnak nem sikerült 

eltéríteni a híveket.
A kastély, (a mai néptanács épülete), a nagysajói Kemény családi 

ág kihalása után, Bánffy gróf család tulajdonában kerűlt, melynek

 utolsó tulajdonosa Bánffy Endre, az 1940-es években egy 

kártyajátékon elvesztette a kastély tulajdonát. 1944-ben a 

kastélyban működik a magyar parancsnokság, háború idején, majd 

1944-től néptanács épülete.

 

Báró Bánffy Endre kastélya

1914-ben bekövetkezik a világháború, sok szenvedés jut a hadba 

vonúlt katonáknak, sok nyomorúság és fájdalom az itthon maradt 

családtagoknak. Hadban elestek: Szakács József és Décsei János. 

Súlyosan megsebesűlt Szakács Samu. Ebben az évben beütött a 

spanyol nátha járványos betegség és nagyon sok magyar családtagot 

elvitt az élők sorából. Horváth József és neje Horváth Klára 

egyszerre feküdtek a ravatalon, két kis árvát hagyván maguk után 

Józsefet és Júliskát, akiket Kovács Katalin nevelt fel. Igy ragadta 

ki a halál Tőkés Gyula lelkipásztort is.

1926-ban a nagysajóiak műkedvelő társasága előadta a "Sárga 

csikó" szindarabot Marosvásárhelyen. Az első dijat nyerték, ami 

által szép összeget kaptak és ebből a pénzből új haranglábat

 csináltattak.

1911-1944 között Nagysajón fúvózenekar működött, tagjai voltak:

 id. Décsei János I.szárnykürtös, Kovács András II.szárnykürtös, 

Szabó Mihály I. klarinétos, Hunyadi János II. klarinétos, Szakács 

Samu fuvolás, Szabó Márton I. baritonus, Décsei János II. baritonus,

 Kovács János cufonista, Décsei János és Szabó András trombitások, 

Décsei Samu nagydobos, Décsei István kisdobos, Iván János 

cintányéros. A zenekar karnagya egy német származásu őrmester, 

Ambach Antal volt. A fúvózenekar hangszerei elvesztek a II. 

világháború idején, menekülés előtt a hangszereket a templomba 

helyezték el az orgona körűl, ezeket nemcsak mások, hanem a 

helybeliek is elsajátitották. A haború áldozata lett egy jó állapotban

 levő harmonium is, a templom orgonája is megrongálódott és 

többéven át nem volt használható.

 

 

Nagysajói vasútállomás és viztorony 1943-ban

 Magyar seregek bevonúlása Beszterce-Naszód megyébe 1940-ben

  1940 és 1944 Észak Erdély visszacsatolásakor Magyarországhoz, 

Nagysajón keresztűl két évi kemény munkával a magyar kormány

 vasútvonalat építetett Szeretfalva és Déda között, amely 

összekötötte Székelyföldet az ország többi részével, a következő 

felvételekben lehet megtekinteni a munkálatok elvégzéséről és a 

vasútvonal felavatásáról készűlt filmeket.  

 

1944-ben újabb megpróbáltatás, a magyar parancsnokság 

elmenekitette a nagysajói magyar lakósokat. A nagysajóiak Dózsa 

Dániel lelkipásztorral az élen elmenekűltek három lélek kivételével. 

Egy nagyobb csoport kb.60-an Dunántúlra menekűltek Zala megyébe, 

Zalaszentlászló és Gyülevész falukba vasúti vagonokkal.

Mások szekerekkel a Szilágyságig, mások pedig Dézsig menekűltek. 

1945 júniusában a menekűltek, Dózsa Dániel lelkész úrral 

visszatértek szűlőföldjükre, azonban nem meleg otthonra, hanem 

üres lakásra találtak. A házak ablakai, ajtói mind hiányoztak. 

Nagy megpróbáltatásokban részesűltek a nagysajói magyarok, 

marxinista csoportok, bandák garázdálkodtak és azokat a 

magyarokat akik visszatértek az iskola udvarára terelték és a 

vissahozott holmik legnagyobb részét elzsákmányolták, az állatokat 

majdnem mind elvették. Többeket elhúrcoltak és börtönbe zártak. 

Ezeknek a marxinista bandák vezérei a megszálló román csendörök 

voltak, s igy fegyveresekkel szembeszállni nem lehetett. Még a 

helybéli román pap is azt prédikálta hogy a magyaroknak még vizet 

sem adjanak. A nehézség megszűnt, mikor az orosz hadsereg 

parancsnokságot állitott és minden kegyetlenséget megállitottak. 

A második világháború hősi halottai voltak: Papp Lajos, Iván 

László, Nagy Gábor, Kovács János és Szakács János.